A nagyböjtöt megelőző utolsó nap, a vajhagyó vasárnap. A nagyböjt kiszabadulásunk a bűn fogságából, a „távoli vidékről”, útra kelünk a szabadság felé. Az utolsó evangéliumnak az az üzenete számunkra, hogy megszabja, mik is a feltételei szabadulásunknak. (Mt 6,14-21)
Az első a böjt. Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni normális állapotunknak bukott természetünk vágyait, ösztönzéseit, hanem minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lelket és szellemet kiszabadítsuk a test fogságából. Hitvalló Szent Maximosz így fogalmazza meg tennivalónkat:
„Ha a testnél különb a lélek,
És ha Istent, aki a világot teremtette,
végtelenül fölötte van a világnak,
akkor az, aki fölébe helyezi a léleknek
a testet és Istennek az általa teremtett világot,
semmiben sem különbözik a bálványimádóktól.”
Szent Maximosz Hitvalló szerint, böjtünk szakítás a bálványimádással. Böjtünk olyan legyen, ahogy Krisztus ajánlja az evangéliumban: böjtünket ne az emberek, hanem az Atya ismerje.
A második feltétel a megbocsátás. A bűn ereje és győzelme a világ felett a megosztottságban van. A bűn várfalán – mint annak idején Jerikó bevehetetlen falain – az első rést a megbocsátással ütjük, ha visszatérünk az egységhez, a közösségvállaláshoz, a szeretethez. A megbocsátás azt jelenti, hogy Istennek sugárzó megbocsátását helyezem közém és ellenségem közé.
Forrás: migorkat.hu