Nagyböjti előkészületünk következő vasárnapja a „vámos és farizeus példabeszédről elnevezett vasárnap”. Ennek a napnak előestéjén kezdődik egyházunkban a nagyböjti időszak liturgikus könyve, a Triódion. Szombaton, az előesti vecsernyén már azt énekeljük: „Ne úgy imádkozzunk testvérek, mint a farizeus, * mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik. * Alázzuk meg mi is magunkat Isten előtt…” Ennek az evangéliumi szakasznak az alázat áll a középpontjában. Ez a helyes magatartás, ami Isten előtt megigazulttá tesz.
A farizeus büszke önmagára. Hetente kétszer böjtöl és tizedet ad mindenből. Észre sem veszi, hogy vallásossága csak külső gyakorlat, és jámborságát azzal a pénzösszeggel méri, amit a templom javára adakozott. Nagyon veszélyes ránk nézve a farizeus lelkülete, mivel olyan kultúrában élünk, ami állandóan a kevélység érzését igazolja bennünk. Légy sikeres, önmegvalósító, és azt sugallja a kor hamis szelleme, hogy az ember képes mindent önmagától létrehozni. Gyorsan terjedő, tengeren túlról importált keresztény szekták jönnek azzal a hírrel, hogy sikeredért tett kísérletedhez Isten „nyújt hitelt”, csak fizesd meg a tizedet, és kellőképpen vesd meg a tőled másképen hívő, „sötét” embereket. Ez a szellem megveti és lenézi az alázatosságot, legyen az egyéni, vagy közösségi, vagy nemzeti – a gyengeség jelének tekintik. Ráadásképpen Istent hívja tanúul torz gondolkodásának igazolására.
De mi is az alázatosság? Értjük-e egyáltalán? Erre a kérdésre adott válasz paradoxnak tűnhet, mert arra a megdöbbentő állításra támaszkodik, hogy „Isten maga alázatos”. A Szentatyák számára, akik megismerték Istent, és minden keresztény, aki hajlandó lelkiéletet élni és imádkozni, akik képesek a természetben, a teremtés szépségében és üdvözítő tetteiben is szemlélni Őt, azok számára nyilvánvaló, hogy az alázatosság valójában isteni minőség, annak a dicsőségnek tartalma és kisugárzása, amely betölti a mennyet és a földet, amint azt a Szent Liturgia is énekli.
A mai ember, ha reklámokon él és folyamatos dicsekvésből merít, képtelen felfogni, hogy mindaz, ami igazán tökéletes, szép és jó, természetszerűleg alázatos is. Mert éppen tökéletessége miatt nincs szüksége reklámozásra, külső dicsekvésre, vagy kérkedésre.
A böjti megtisztulás előkészületében elénk áll tehát a kérdés: hogyan válunk alázatossá? Egy keresztény számára egyszerű a válasz: Krisztust a megtestesült Alázatosságot szemlélve, Őt, Akiben Isten egyszer és mindenkorra alázatosságként nyilatkoztatta ki dicsőségét és dicsőségként alázatosságát.
„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” – mondja nekünk az Úr, és az Egyház megértette, hogy Krisztus nélkül lehetetlen az igazi alázatosság. A nagyböjti időszakunk tehát azzal az imádsággal kezdődik, amely alázatért könyörög, ami az igazi bűnbánat kezdete.
Forrás: migorkat.hu