Görögkatolikus egyházunkban augusztus 6-ához kapcsolódóan gyümölcsöt szentelünk. A szerkönyvben eredetileg a szőlő megszentelése szerepel. Nem nehéz kitalálni, miért a szőlő, hiszen ez az a gyümölcs, amelyből bor lesz, majd pedig az Eucharisztia. A bor ünnepi ital, emlékezzünk csak a kánai menyegzőre, egyből látjuk, mekkora a jelentősége, hogy jó bor kerüljön az asztalra. A bor megédesíti az ünnepet, kifejezi, hogy az ember most nem a hétköznapok sokféle fáradtsággal járó munkáit végzi, hanem felülemelkedik, egy másfajta létmódba kerül, ami felüdít, pihentet, és amely megerősít a közösséghez tartozásban.
Manapság mindenféle gyümölcsöt megszentelünk ezen a napon, ebben is fontos keresztény tanítás fogalmazódik meg. A gyümölcs olyan étel, amely azonnal készen van, fogyasztható, ezért leginkább képes kifejezni, hogy a teremtett világ az emberért van. Ez egy nagyon közvetlen tapasztalata az embernek Isten gondviselő szeretetéről, amiért hálát adunk.
Másrészt abban, hogy ételt szentelünk, kifejeződik a keresztény meggyőződés a testünkkel kapcsolatban. A testünket tápláljuk, épségét őrizzük, egészségéért is fáradunk. A test lenézése nem keresztény gondolat, számunkra a test, ahogy Szent Pál apostol tanítja a „Szentlélek temploma”, amely a feltámadás várományosa. Az ember a maga testi mivoltában az aki. Természetesen nem esünk a másik végletbe, nem akarunk eltelni a testi örömökben és csupán ezekkel megelégedni, hiszen többre vagyunk hivatva, az Isten országára, amelyre elsősorban törekszünk. Érezzük, hogy itt helyes egyensúlyra van szükségünk, amelynek megtalálásában vezérfonalunk maga a Szeretet. A keleti egyház a szimbólumok sokaságával az örökkévalóságra irányítja a figyelmunkat, képesek vagyunk a bor édességében, a gyümölcs zamatosságában meglátni Isten gondviselő szeretetét, és azt, hogy ezek „előízei” valami jobbnak, mindez pedig arra sarkall bennünket, hogy lelki, szellemi mivoltukban is keressük és találjuk meg Istenünket.
Szeretettel, Zoli atya